Intro

2011. január 8., szombat

Igaz, van egy receptes blogunk már a fórumozós csajokkal a blog.hu-n, de valahogy nekem oda bonyolult eljutni, bonyolult a képfeltöltés, és amúgy is rossz emlékeim vannak a szolgáltatóról. Kicsit köti a kezem a cím is, hiszen pl. olyan tortákat sütöttem nemrégiben, ami egyátalán nem gyerekeseknek való időtöltés. Szóval úgy döntöttem, hogy szépen indítok egy ilyent is, ami biztos el lesz hanyagolva, és hullámokban írok majd, de az biztos, hogy csak kipróbáltakat, és az is, hogy bőbeszédűen.

A legnagyobb bajom a receptes könyvekkel, és most már egy csomó receptes bloggal is, hogy a titkokat kihagyják. Keverjük össze a hozzávalókat, és kész is. Igenám, de aki még soha nem csinált például madártejet, sőt, nem is látta, nem tudja, hogy a 'forraljuk fel a tejet és szaggassuk bele kanalanként a tojáshabot' mit eredményezhet, ha máshogy értelmezzük. Ha valóban forr a tej. Vagy ha fedőt tesz rá, hiszen arról van szó, hogy gőzöljük át. Szóval azt szeretném, ha olyan recepteket tudnék ide leírni, ami mindig pontosan ugyanolyan tökéletes lesz. Mint nekem Lajos Mari receptjei. Ha egyszer a Julie és Juliette mintájára egy recepteskönyvet akarnék végigsütni-főzni határidőre, biztos tőle választanék egyet. Neki köszönhetően tudtam tökéletes kuglófot, kakaóscsigát, dobostortát, zserbót sütni ELSŐRE!
Szóval a tökéletes kedvenceimet akarom ide majd felírni.

És remélem, hogy majd esetleg a lányom egyszer valamikor úgy tudja használni ezt a blogot, mint én például anyukám receptes füzetét. És meglepiből egyik szülinapomra süt nekem majd egy tökéletes zserbót :)
(Ahogy most nézem, ezt kb 8-10 évesen már meg is fogja tudni tenni...)

1 megjegyzés:

Marika írta...

Szia!
Most találtam rá erre a blogodra, (a többit is megkukucsizom majd)és nagyon tetszik!
Jó ötlet, hogy a recepteket a fortélyokkal együtt írod! Valóban sok esetben szükség van rá!
Kívánom, hogy teljesüljön a kívánságod, és majd lepjen meg a lányod egy sütivel!!!
Követni foglak, és várom a jobbnál jobb fortélyos receptet!!!
Üdv
Marika

Megjegyzés küldése

Recepteskönyv nekem Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino